Bemutatkozás

Az mDurance Kft-t 2007-ben alakította három magánszemély műszaki kutatás-fejlesztés céllal. Az alapításkor és a rákövetkező években a Testnevelési Egyetemen működtetett terhelésélettani laboratóriumot, ahol Dr. Petrekanics Máté tulajdonos-laborvezető irányítása alatt többszáz sportoló egészségügyi kockázatának felügyelete, monitorozása valósult meg. Ezzel párhuzamosan különböző egészségmegőrző programok végrehajtását célozta meg (intézményi és vállalati körben is), melyek a lakosság egészségi állapotával kapcsolatos megelőző tevékenységek, úgy mint a sport, a stresszkezelés, a rendszeres egészséges táplálkozás és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel fontosságának hangsúlyozásában merült ki. Programjainak alapvető céljai a szív-érrendszeri és daganatos megbetegedések csökkenésének a támogatása, a korai és elkerülhető halálozást befolyásoló életmód, illetve szokások az egyén egészségi állapotának, mint a foglalkoztathatóságot alapvetően befolyásoló tényezőnek javítása érdekében. Az egyének egészségük iránti felelősségének-, az öngondoskodás képességének-, a helyi közösségek és a társas támogatások erősítése, az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításának hatékony támogatása, ennek következtében a lakosság életminőségének javítása, az egészségben eltöltött életévek növelése, a megalapozott tervekre épülő, egészséget támogató közösségi döntéshozatali gyakorlat meghonosítása, e gyakorlatok mérhető számbeli növekedése.
A kezdeti sikereknek köszönthetően a vállalkozás vezetése úgy döntött, hogy nem csak az egészségügy terén valósít meg fejlesztéseket, hanem a vezetés és kutatók javaslatai alapján próbál különböző műszaki problémákat feloldani, így innovációkkal támogatni a világot (fűthető ruha, virághűtő rendszer). Jelenleg természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztési tevékenységben való részvétellel különböző műszaki és egyéb problémák feloldását célozta meg a vállalkozás.

A cég vezetését alapítás után Veidner Marcell látta el, aki bioinformatikai szakértő, innovatív és skálázható megoldásokat igyekszik nyújtani egészségügyi területen.
Dr. Németh Gábor alapítás után 2 évvel vette át a Kft. irányítását, aki kardiológus, belgyógyász, tüdőgyógyász. Az ő vezetése alatt sikerült kialakítani a Nyírő Gyula Kórházban a jelenleg is működő laboratóriumot.

Az mDurance Labor Kft. 2012-ben elsőként hozott Magyarországra egy sebészeti robotot, amellyel a Honvéd Kórház orvosa egy kutatási célú in vivo műtétet hajtott végre. A daVinci Surgical műtőrobotját a magyarországi műtéten kívül Csehországban, az Usti nad Labem városi kórházban elemeztük munka közben, továbbá a technológiáról összeállított filmek és egészségügyi kockázatelemzési dokumentáció a Honvédelmi Minisztériumhoz és az egészségügyi kormányzathoz került előterjesztésre.

Az mDurance Kft. tulajdonosa két, főként kutatással foglalkozó cégnek, a KwakLab NKft-nek és az Araconsys Kft-nek.

Az mDurance Kft. eszközállománya:

  • BioImager-Zártrendszerű automatizált bio-képalkotó berendezés
  • Rádiófrekvenciás ablációs generátor és fej-szett
  • Hordozható ultrahangkészülék
  • Telepített ultrahangkészülék
  • Hordozható EKG-készülék
  • Spirométer
  • Zoll AED Plus hordozható automata defibrillátor
  • Diagnoptic vizsgáló berendezés
  • Gyógytorna-kellékek és testtartásjavító eszközök
  • Demonstrációs eszközök a programok megvalósításához
  • Kép- és hangfelvételre alkalmas eszközök
  • Sporteszközök(pingpong asztal, mobil kerékpár park, kenu park).
Copyright © 2021 Esco Kft.